Ezúton szeretnénk figyelmükbe ajánlani Spencer Bright: BioBran és az immunrendszer megerősítéséért folytatott harc című könyvét, a benne szereplő esetleírások részleteivel!

EMLŐRÁK tüdő áttéttel: Egy 55 éves nőbetegnek 1996-ban eltávolították az egyik mellét, mely rákos volt. 1998-ban a hónaljában is megjelent a daganat, ekkor újabb műtétet hajtottak végre rajta. Ekkor már a mellkas CT a tüdejében 5mm-es áttétet állapított meg. A nő a kemoterápiától való félelme miatt visszautasította a terápiát, inkább egy természetes immunerősítőt, a BioBrant kezdte el szedni. 10 nappal az első BioBran adag után megfigyelte, hogy kevésbé kimerült, kezd visszatérni az életereje. 1999-ben készült CT vizsgálat szerint a tüdeje normalizálódott, nem látják az orvosok a daganatot.(95.oldal)

PETEFÉSZEKRÁK: 1993 februárjában agresszív rákot diagnosztizáltak egy 53 éves nő mindkét petefészkén. A sebészeti beavatkozást kemoterápia követte. Ugyanabban az időben kezdett el BioBrant szedni napi 3 g-os adagokban. Már 3 héttel azután, hogy elkezdte a kemoterápiás kezelést és a BioBran szedését, állapota normalizálódni kezdett és NK (natural killer) -sejtaktivitása emelkedett. Eredményei egyre jobbak lettek és 4 és fél hónap múlva az NK-sejtek aktivitása elérte a 72,6%-t, ami meghaladja a normál értéket. (75.oldal)

GYOMORRÁK: amikor az orvosok a japán Hokkaido városában felnyitották egy 53 éves nő gyomrát, hogy daganatokat távolítsanak el belőle, úgy döntöttek, nem folytatják a műtétet, inkább ismét összevarrták a gyomrot. A daganat úgy szét volt terjedve, hogy mást nem tudtak tenni. Közölték a nővel, hogy 3 hónapja van hátra és hazaküldték meghalni…Ezt követően kezdte el a BioBrant szedni napi 3 g-s adagban. Visszatért az étvágya, és ha jó napja volt, egyedül is végig tudott sétálni a lakáson.6 hónappal később újra megoperálták, mivel a legújabb vizsgálatok a daganat összezsugorodását állapították meg. ezen műtét során a megkisebbedett daganatot eltávolították. (71. oldal)

Kis-sejtes tüdőrák: Y.B-nek nem voltak különösebb egészségügyi problémái, krónikus dohányosként előfordultak nála köhögési rohamok. 2002 szeptemberében azonban a köhögése nem akart szűnni, a felköhögött köpetében vért talált, elvesztette az étvágyát és lefogyott. 2001-decemberére állapota romlott. 87 kg-ról 73 kg-ra fogyott, az egész hasa fájt, egyáltalán nem volt étvágya és erős székrekedést tapasztalt. 2003 januárjában az MR vizsgálat és a biopszia kiterjedt kis-sejtes tüdőrákot állapított meg nála, amely átterjedt a nyirokcsomókra is. A prognózis szerint csak pár hónapja volt hátra. 2003 februárjában 4 részből álló kemoterápiát kapott, ennek következtében megjavult az étvágya. Érezte, hogy a rák visszavonulóban van, habár a kemoterápia mellékhatásai erősen jelen voltak nála. 2003 márciusában újabb kemoterápia következett és közben elkezdte szedni a BioBrant, napi 4 g-os “feltöltő adaggal” .

  • 1 hónappal az első BioBran adag után normalizálódott az étvágya és majdnem visszanyerte eredeti testsúlyát. Elmúltak a betegség tünetei,mint a rosszullét. abbamaradtak a kemoterápiát követő mellékhatások is, köpete már nem tartalmazott vért. a hasfájása viszont megmaradt.
  • 2 hónappal az első BioBran adag után érezte, hogy kordában tudja tartani a rákot.
  • 6 hónappal a Biobran szedésének elkezdése után 90 %-os remisszióban volt, a BioBran adagját 1 g-ra csökkentette.  (92. oldal)

Melanoma: L.S egy szlovákiai nő, akinél 2002 októberében diagnosztizálták a jobb lábán a melanomát (rosszindulatú bőrrák). A diagnózis felállítása után azonnal megoperálták, majd kemoterápiás kezelésben részesült. Ismerőseitől megtudta, hogy egy ilyen betegség leküzdéséhez erős immunrendszer szükséges, ezért elkezdte szedni a BioBrant. Az első két hónapban 3 g-t szedett, majd a következő hét hónapban 2 g-ra csökkentette az adagot, majd a kezelés hátralévő részéig napi 1 g BioBrant használt. A kezelés alatt a BioBranon kívül nem használt semmi más étrend-kiegészítőt, épp csak az étrendjén módosított egy kicsit, több zöldséget és gyümölcsöt iktatott be, és korlátozta a zsíros ételek fogyasztását. Habár állítja, hogy “az élettől is elment a kedve”, a BioBran hatására hamarabb felépült, hamar visszatért az optimizmusa. Jelenleg nyugdíjas éveit éli, egészségesen. (91.o.)

Mellrák: egy 51 éves nő bal mellében daganatot észleltek 1994-ben, majd hormon és sugárkezelést kapott. Azonban nem történt javulás. 1995 márciusában napi 3 g BioBrant kezdett szedni és NK-sejtjeinek aktivitása hamarosan megkétszereződött. Az 1995 júliusi mammográfia semmi nyomát nem mutatta a daganatnak. A páciens továbbra is szedi a BioBrant és az 1997 januári vizsgálat is negatív volt…(90.o.)

A BioBrant a Japán Daiwa Pharmaceutical Co., Ltd., Tokyo gyógyszeripari cég fejlesztette ki és gyártja. Teljes mértékben bevizsgált, klinikailag tesztelt kiváló készítmény!

A készítménnyel rengetek vizsgálat készült, melyet egy vaskos könyvben is összefoglaltak 2006-ban (BioBran/MGN-3: Basic and clinical application to integrative medicine, Editor: Kenji Tazawa).