A természetben megtalálható Süngomba valóban segíthet ezeknek az idegrendszeri betegségeknek a gyógyításában?

Kínai Süngomba vagy más nevén Oroszlánsörény gomba a keleti gyógyászok körében már évszázadok óta megbecsült gyógygomba. A legenda szerint, akik rendszeresen fogyasztják a kínai süngombát, azok acélidegzetűek lesznek és memóriájuk is szinte tökéletessé válik.

A Süngomba idegrendszerre gyakorolt kifejezett hatását annak köszönheti, hogy stimulálni képes az idegsejtek növekedési faktorát (Neuron Growth Factor=NGF).  Az NGF pedig főszerepet játszik az idegsejtek, a központi- és perifériás idegrendszer kialakulásában, egészséges működésében, regenerációjában, ezért is hozható közvetlen összefüggésbe az NGF szint csökkenése a korai Alzheimer kórral és az elbutulással.

Süngomba (Hericium erinaceus)

Süngomba (Hericium erinaceus)

Milyen igazolt idegrendszeri hatásai vannak  a Süngomba rendszeres fogyasztásának?

1. DEMENCIA (elbutulás) ellenes hatás
2009-ben publikáltak egy kettős vak, placebo kontrollált vizsgálat eredményét, mely 30 enyhe demenciában szenvedő betegnél végeztek. A  vizsgálat igazolta a süngomba alkalmazásának pozitív hatását az enyhe demencia  során. A 3 g/nap süngomba test kivonatot  fogyasztó betegek nagy részénél a kezelés 4. hetétől jelentős javulást észleltek a kognitív funkciókban, szemben a nem kezelt, kontroll csoporttal. Az eredmények nagyon biztatóak,  reméljük, hogy további, nagyobb betegszámot átölelő vizsgálatot is fognak még végezni a klinikai hatékonyság egyértelmű bizonyításához.
A megnövekedett NGF termelés

  • javíthatja az agy funkcióit,
  • lassítja öregedési folyamatát, így
  • gátolja az időskori szenilitás és az Alzheimer kór kialakulását.

(Az angol nyelvű cikket itt olvashatják: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/18844328)

2. NEUROPATHIA (idegbántalom) ellenes hatás
Klinikai vizsgálatok is igazolták az NGF szerepét a fájdalomérzet leképzésében. A megnövekedett NGF szint csökkentette a cukorbetegek és a HIV betegek fájdalmas neuropathiáját.  Patkánykísérletek igazolták, hogy a Süngomba kivonatának adagolása során felgyorsult az idegkárosodás regenerációja, és a felépülés annál gyorsabb volt, minél korábban kezdték el adagolni a gombakivonatot. Igaz, hogy ezek még csak állatkísérletek eredményei, de nagyon biztatóak.  Mivel a neuropathia kezelésére eddig nem volt igazán hatékony gyógyszerünk, ezért a Süngomba ilyen esetben való használata nagyon fontos lehet, még ha csak kismértékű tünet csökkenést eredményez rendszeres fogyasztása, azt gondolom annak is örülni fognak a betegek.

(Az angol nyelvű cikk itt olvasható: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3176599/)

3. SCLEROSIS MULTIPLEX esetén való hatékonyság
 A Sclerózis Multiplex egy autoimmun betegség, amelyben az immunrendszer megtámadja az idegrostokat védő, az ingerület továbbítást felgyorsító “szigetelést”, az úgynevezett myelin hüvelyt. A betegség aktív fázisában egy-egy területen romlik az ingerületvezetés, ami fel-fellángoló, változékony tüneteket, például látászavarokat, a végtagok ügyetlenségét, zsibbadást és vizelési zavarokat okoz. A betegség lefolyása ebben a stádiumban különösen kiszámíthatatlan: a tünetek jelentkezését sokszor hosszú, akár évekig tartó tünetmentes időszak követi.

A betegség későbbi fázisában már maguk az idegrostok is károsodnak, és a beteg állapota folyamatosan rosszabbodik. A leggyakrabban 20 és 40 év közöttiekben kialakuló sclerózis multiplexet jelenleg nem lehet gyógyítani, az elérhető terápiákkal csak lassítani lehet a betegség előrehaladását.

Az állatkísérletes eredmények szerint a Süngomba test kivonata javulást idézett elő, miáltal fokozódott az idegrostok myelin hüvelyének regenerációja. Mindez az NGF megnövekedett szintjével magyarázható, amely hozzájárult az idegvégződések és a myelin hüvely védelméhez, valamint az immunstimuláló hatása révén a gyulladás és az idegrendszer károsító folyamatok megfékezéséhez.

(Az angol nyelvű cikket itt olvashatják: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3176599/)

Az eddigi bizonyítékok alapján nyugodtan javasolható ezen esetekben a Süngomba funkcionális élelmiszerként való rendszeres fogyasztása, hisz mellékhatásokkal ez nem jár, viszont sok esetben pozitív hatást eredményezhet.
 Az idegkárosodás – akár cukorbetegség, akár alkohol vagy akár kemoterápia okozza – pedig egy olyan probléma, mely sokak életét megkeseríti és egy kis mértékű javulás is nagyon fontos lehet ezeknek a betegeknek a számára. Nagy valószínűséggel problémájukat teljes mértékben nem fogja megoldani a Süngomba rendszeres fogyasztása, de segíthet a tünetek elviselésében, esetleg enyhítésében. A Süngomba felhasználásával finom ételeket készíthetünk, melyek egészségünk megőrzését szolgálják.

Hazánkban a süngomba őrlemény, liofilizált por, kapszula és kivonat formájában is kapható bio formában, ld. IDE kattintva.

Figyelem! Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célra szolgál, nem alkalmas betegségek diagnosztizálására, gyógyítására, megelőzésére és nem helyettesíti az orvosi kezelést! A süngomba rendszeres fogyasztása nem helyettesíti az egészséges életmódot és a vegyes táplálkozást!