Egyik törzsvásárlónk felesége felhívott telefonon és sajnálattal közölte velem, hogy a férje a napokban meghalt.

Mivel többször is beszéltem a család több tagjával is telefonon, nagyon rossz érzés fogott el, de ez a rossz érzés pár perc múlva teljesen átalakult bennem, ui. az özvegye azért hívott fel, hogy megköszönje a segítségemet. Az általam javasolt gyógynövényes és egyéb kiegészítő terápia segítségével több, mint egy évet élhetett még a férje, akiről az orvosok akkor már régen lemondtak. És ami még meglepőbb, hogy a beteg halálát nem az alapbetegsége okozta.

Ezúton is nagyon köszönöm a megerősítését, hogy megéri folyamatosan a gyógynövények és gyógygombák szakirodalmát bújni, mert talán nem ő az egyetlen beteg, akinek tudtam segíteni!

Azóta az egész család egészségmegőrzését rám bízták, hogy lehetőleg minél kevesebb családtagjuknak kelljen szembenéznie majd a különböző betegséggel. Szerencsére az egészséges életmód és a jól megválasztott étrend-kiegésztők együttesen sokat tudnak segíteni ebben. Nagyon fontos, hogy csak kiváló – lehetőleg bio – minőségű , és klinikailag is igazolt hatékonyságú terméket vásároljunk, így tudunk legtöbbet tenni egészségünkért.

Továbbra is várom megkeresésüket a dr.doda.ildiko@gmail.com e-mail címen.

Dr. Dóda Ildikó