A Nature neves nemzetközi szaklap 2013 novemberében megjelent cikke szerint a Humán papilloma vírus (HPV) egyik típusa növeli a fej-nyak rák kialakulásának kockázatát (1).

Maura Gillison, a Johns Hopkins Egyetem onkológusa már 2005-ben bebizonyította, hogy a fej-nyaki daganatban szenvedők 15-ször nagyobb valószínűséggel fertőzöttek a torkukban a HPV-vel, mint az ilyen daganattól mentes emberek. Azóta ő is és a világ többi részén lévő kutatók is folyamatosan gyűjtik az adatokat a HPV és a fej-nyak rákok közötti összefüggésről. A fej-nyaki rákok mellett a tüdőrákok felszínén is találtak már HPV-t egy 2008-ban, szintén a Nature-ban publikált tanulmány szerint. Így lehetséges, hogy a szájon keresztül megkapott fertőzés lejjebb is okozhat daganatos betegségeket, nem csak a fej-nyaki régióban (2). 

Eddigi tudásunk szerint a fej-nyaki daganatok kialakulásáért a dohányzást és a nagy mennyiségű alkohol fogyasztását okolták leginkább.

Gillison kutatásai szerint ezeknek a tumoroknak a 25%-nál találtak HPV fertőzésre utaló jelet!

Gillson 2007-ben megjelentetett egy tanulmányt, melyben összehasonlítja a HPV pozitív és HPV negatív fej-nyaki tumorban szenvedő betegek rizikó faktorait:

  • a HPV pozitív fej-nyak rákos betegeknél megállapítható volt, hogy sok orális szex partnerrel rendelkeztek, de a dohányzás és a túlzott alkohol fogyasztása nem jellemezte őket, míg a
  • a HPV negatív fej-nyaki rákos betegek sok alkoholt fogyasztottak, masszívan dohányoztak, de nem volt sok orális szex partnerük. 
Európában a HPV-pozitív fej-nyaki rákok száma csaknem megnégyszereződött az elmúlt 10 és 15 év alatt.
Fej-nyaki daganatok

Fej-nyaki daganatok

Mára a szájüregi rákok 45 %-a, míg a garatrákok 90%-ért a HPV-16 vírust teszik felelőssé! Kiderült, hogy a vírus nagyjából ugyan olyan módon okozza a fej-nyaki rákokat, mint a méhnyakrákot és a vírus ellenes vakcina használatával feltételezhetően ezeknek a daganatos betegségeknek az előfordulását is vissza lehet majd hosszú távon szorítani.

Az eddig alkalmazott kemoterápiás kezelések nem tettek különbséget a HPV negatív és pozitív daganatok között, de kutatják a kevésbé káros kezelési módot a HPV pozitív daganatos betegek számára.

A tüdőrák a másik terület, ahol a HPV jelenlétét vizsgálják, ugyanis a tüdőrákos betegek 15-20%-a soha nem dohányzott, s feltételezik, hogy ezen rákos esetekért is nagy valószínűséggel ez a vírus felel.

Amennyiben  bebizonyosodik, hogy a méhnyakrák és a fej-nyaki rákok mellett a tüdőráknak is egyik oki tényezője a HPV vírus fertőzés, akkor a HPV vírus elleni védőoltás szerepe és szükségessége még nyilvánvalóbbá válik. Amit már most is megtehetünk, hogy az orális szexpartnereink számát a minimálisra csökkentjük!

Szerző: Dr. Dóda Ildikó

Források: 

  • https://www.nature.com/news/hpv-sex-cancer-and-a-virus-1.14194 (1)
  • https://www.nature.com/news/2008/080425/full/news.2008.779.html (2)
  • httpss://onclive.com (kép)
  • https://anewmerckreviewed.wordpress.com/ (kép)