Érdekes cikk jelent meg a minap a Délmagyarországban. Egy daganatos beteg történetét ismerhettük meg, s azzal együtt rálátást kaphattunk a mai magyar onkológiai ellátásról és annak viszontagságairól is. Szomorúan olvastam a sorokat, átéreztem a család sorsát, tehetetlenségét ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Kiszolgáltatott a betegek helyzete, mert igazából az onkológus orvosok azok, aki a legjobban ismerik a daganatos betegségeket és az orvosok közül ők azok, akik a legnagyobb rálátással rendelkeznek a hivatalos orvosi kezeléseket illetően, de legtöbbjük kizárólag csak ezeket ismeri, és csak ezeket alkalmazza – vagy ha ismeri is az egyéb kezelési lehetőségeket, ezt jól titkolja. A legnagyobb problémát abban látom, hogy a betegek igényelnék a kiegészítő terápiás lehetőségekről is a tájékoztatást, de ezekről a legtöbb onkológus nem tud vagy nem akar nyilatkozni, holott valóban nagyon szép eredményekkel alkalmazzák ezeket. Az igazi az lenne, ha az onkológusok a daganatos BETEG ÉRDEKÉT tekintenék az elsődlegesnek, és ha valaki elzárkózik a felajánlott – sokak által nagyon ártalmasnak tartott- kemotherápiás kezelés elől, akkor nem ellenségként tekintetének rá, hanem segítenének neki kiválasztani a kevésbé ártalmas alternatív lehetőséget.

A kemotherápiától való félelem a hosszú évek alatt alakult ki az emberekben, mert lassan nincs olyan család, ahol ne kezeltek volna daganatos beteget ezzel a kezeléssel és így testközelből tapasztalhatták meg hatásait, mellékhatásait. És bizony mellékhatásból volt bőven mit megtapasztalni…Éppen ezért nem kell csodálkozni azon, ha sokan visszautasítják és inkább a kevésbé ártalmas kezeléseket preferálják még akkor is, ha azokról nincs szépen megírt, placebo kontrollált kettős vak vizsgálat…

Az onkológusok védelmére azért had mondjam el, hogy a cikkben szereplő orvos vélhetően nem képviseli az átlag magyar onkológust, hisz én is igen sok szakembert ismerek és annak ellenére, hogy elég realista gondolkodással rendelkeznek,   tele vannak empátiával!  Persze a kivétel mindig erősíti a szabályt! Sajnálom, hogy egy empátiára váró daganatos betegnek ilyen kegyetlen módon kellett szembesülnie a szomorú valósággal.

A teljes cikket itt olvashatják:

https://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/nem_mindegy_hogy_meg_hany_honap_az_elet/2238207/