Pomi-T ® tanulmányt a 2013. júniusában megrendezésre kerülő chicagoi ASCO-n, a világ legnagyobb klinikai onkológiai kongresszusán mutatták be, vélhetően az onkológusok nem kis meglepetésére. Ebben a tanulmányban a kutatók bebizonyították, hogy van olyan étrend-kiegészítő, mely placebo kontrollált kettős vak vizsgálatban is be tudta bizonyítani hatékonyságát!

Óriási dolog ez! Eddig is sokan tudtuk, hogy a daganatos betegségek kialakulása szempontjából az étkezésnek óriási szerepe van, s egyáltalán nem mindegy, hogy mit is eszünk. Nagyon fontos, hogy az alkalmazott gyógyszeres terápiákkal szemben az étkezés átalakítása, esetlegesen étrend-kiegészítők beiktatása nem jár komoly, akár életet is veszélyeztető mellékhatásokkal, így érthető, hogy világ szerte miért is használják egyre többen őket. Eddig sajnos elég kevés olyan tudományos közlemény látott napvilágot, amelyben fehéren-feketén bizonyítani is tudták volna ezt. De ez most sikerült,  nézzük az ASCO-n publikált, elég komoly esetszámú vizsgálat eredményeit, melyek magukért beszélnek.

Az Egyesült Királyságban működő National Cancer Research Network (NCRN) által értékelt Pomi-T ® tanulmányban összesen 203 szövettanilag igazolt prosztatarákos férfi vett részt, akik 53-89 év közötti életkorúak voltak. A tanulmányba bevont betegek előzőleg teljes prosztata eltávolításon estek át. Ezt követően random módon 6 hónapig vagy placebót, vagy a napi kétszeri adag Pomi-T ®, a természetes eredetű étrend-kiegészítőt kaptak, amely gránátalma magot, zöld teát, a brokkolit és a kurkumát tartalmaz.

Az eredmény lenyűgöző!

6 hónappal a kezelés megkezdését követően összehasonlították a PSA ( azaz a prosztata-specifikus antigén, a prosztatában termelődő fehérje, melynek szintje prosztatabetegségek esetén emelkedik) értékeket a két csoportban, s a következőt kapták:

  • Pomi-T ® csoportban a PSA szint átlagosan 14,7%-os emelkedést mutatott , míg a
  • Placebo csoportban a PSA 78,5% növekedést mutatott (1. ábra).

A különbség 63,8%  (p = 0,0008)!!

Szignifikánsan több férfi volt a Pomi-T®-csoportban (n = 61 [46%]) stabil vagy alacsonyabb PSA értékkel a 6 hónap végén a Placebot kapókhoz képest  (n = 9 [14%]; p = 0,000010).

Ez azt jelenti, hogy az alkalmazott Pomi-T® étrend-kiegészítő visszaszorította a betegség újbóli kialakulását!

pomi-t eredmények

 

 

 

 

 

 

 

 

Pomi-T ® vizsgálatának eredménye nagyon ígéretes, mivel a gránátalma mag, a zöld tea, a brokkoli és a kurkuma mind tartalmaznak nagy mennyiségű polifenolokat és egyéb fitokemikáliákat, amelyek antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatással is rendelkeznek. Mivel a gyulladás fontos szerepet játszik a rák kialakulásában, gyulladáscsökkentő hatásuk is hasznos lehet. Az eddigi tudásunk szerint az antioxidánsoknak is van szerepe a rák megelőzésében és kezelésében, s ezt bizonyítja is most ez a tanulmány.

A gránátalmát, a brokkolit, a kurkumát és a zöld teát egyéb daganatos betegségek esetében is érdemes rendszeresen fogyasztani, hisz vannak kutatási eredmények jótékony hatásaikról pl. emlőrák, vastagbélrák esetében is. Ezeknek a szuper-élelmiszereknek a rendszeres fogyasztása hozzájárulhat egészségünk hosszú távú megőrzéséhez!

Szerző: Dr. Dóda Ildikó

Forrás:

  • https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/?term=pomi-T
  • https://www.getresponse.com/(kép)

Figyelem! Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célra szolgál, nem alkalmas betegségek diagnosztizálására, gyógyítására, megelőzésére és nem helyettesíti az orvosi szolgáltatásokat!

Pomi-T-4 étel