Gyöngyösi Sándor hosszas kutatás és kísérletezés után fejlesztette ki saját módszerét, mellyel vegyszermentesen, ökogazdaságban termeszti a bio gombáit Fülöpjakabon. 

A gyógygombák királyának titkát ma is féltve őrzik Kínában, ennek ellenére egy fülöpjakabi ökogazdálkodónak egy olyan egyedülálló technológiát sikerült kidolgoznia, mellyel jelentősen lerövidíthető a gomba termesztési ideje. Ráadásul Gyöngyösi Sándor mindezt bio körülmények között valósította meg.

Már korábban is voltak kísérletek a nagyüzemi termesztés megvalósítására, de kevés sikerrel jártak, ráadásul azok sem bio körülmények között zajlottak.

A ganoderma (pecsétviaszgomba) természetes körülmények között is elvétve megtalálható Magyarországon, csakhogy a termesztett jobb, ugyanis a hatóanyag a spórákban van, és a természetben nem garantálható, hogy akkor szedjék le a kalapokat, amikor a legtöbb spóra van rajtuk. A gomba nagyon kényes növény, tisztaságot igényel, ezért ma már a természetben alig fellelhető.

Gyöngyösi Sándor kidolgozott egy bio gomba termesztési technológiáját: a bionövényi szárak, termések vannak a táptalajban, ezeket oltja be steril körülmények között a szövettenyészettel fenntartott gombával. A kártevők ellen is biomódszerekkel védekezik: fénycsapdákkal, illetve a kártevők természetes ellenségeinek az elterjesztésével.

Gyöngyösi Sándor 1990-től termeszt gombákat2003-tól ellenőrzött ökogazdaként folytatta tevékenységét, s a környékbeli bio piacokon árulta gombáit. 

Jelenleg már több, mint 8 hektáron gazdálkodik. A termelt növények között van a csicsóka, a kukorica, a gabona, a tökfélék, innen kerülnek ki a gombatermesztéshez szükséges alapanyagok is, mint pl. a csicsókaszár, a kukoricaszár, a gabona és a szalmája is. Így tudja garantálni, hogy amit felhasznál, az tényleg bio.

Nézzék meg ezt a videót, mely Gyöngyösi Sándort és munkásságát mutatja be: https://www.youtube.com/watch?v=BFDOTwzwzp0

Nem régiben kezdték meg a bio gombák országos értékesítését, melyhez a Vitaldepo is csatlakozott. Tekintse meg webshopunkban a fülöpjakabi bio gombák teljes választékát és vásároljon kedvező áron!