Gabolexin – fantasztikus kutatási eredmények!

2014 szeptemberében fejeződtek be azok a klinikai laboratóriumi tesztek, amelyet a Kassai Egyetem végzett egy Európai Uniós kutatási projekt keretében, azzal a céllal, hogy különböző anyagok rákos sejtekre kifejtett hatását vizsgálják. A projektben a Gabolexin® Forte készítmény is helyet kapott, egyedüli termékként. Az eredmények mindenki számára meglepetéssel szolgáltak.

A Gabolexin® egy étrend-kiegészítő készítmény, mely olyan gyógynövényekből áll, melyek az immunrendszer működését támogatják. Ez azt jelenti, hogy elsősorban a szervezet immunrendszerére fejt ki erőteljes pozitív hatást, amely ezáltal képes felvenni a harcot a rákos sejtekkel és más rendellenes elváltozásokkal szemben. A labortesztektől a forgalmazó cég szakemberei nem vártak az átlagosnál jobb eredményt, de végül a teszteredmények pozitív meglepetéssel szolgáltak.

A több ezer kísérletből álló labortesztek eredményeiből kiderült, hogy a Gabolexin® Forte  készítmény ötszörös  hígításban is a rákos sejtek 80%-os pusztulását okozta.

Ez az eredmény elképesztően jónak számít, és azt bizonyítja, hogy a termék gyógynövényes összetevői önmagukban is eredményesen veszik fel a harcot a különböző típusú rákos sejtekkel szemben. A tesztek során 6 különböző típusú rákos sejt túlélését vizsgálták a Gabolexin® Forte készítmény 8-féle hígításával (c1-c8) szemben. A legsűrűbb vizsgált oldat is, 5-szörös hígítású volt (c1), amihez képest a jelenleg megvásárolható készítmény 5-ször koncentráltabb, de még e mellett is csupán 20%-os volt a rákos sejtek túlélése.

A kiváló eredményeknek köszönhetően a Kassai Egyetem felvette a Gabolexin®-t a további kutatási projektjei közé, így később, az élő szervezeteken végzett kísérletek eredményeiről is beszámolhatunk. A tesztek eredményeképpen, a termék étrend-kiegészítőből történő átminősítése hamarosan megtörténhet, de mindez nem fogja befolyásolni a termék árát a forgalmazó cég előzetes információi alapján!

A Gabolexin® Forte rákos sejteken in vitro történő laboratóriumi teszt eredményeit hivatalos pdf dokumentumban az alábbi linkre kattintva Önök is elolvashatják: EREDMÉNYEK 1. oldal, 2.oldal

Forrás: https://gabolexin.hu/Klinikai-Tesztek/index.php

Figyelem! Ezek az információk csupán tájékoztatási célt szolgálnak. A Gabolexin® nem gyógyszer, hanem étrend-kiegészítő, ezért gyógyító hatással nem rendelkezik. Használata nem helyettesíti az orvosi terápiát!

GABOLEXIN FORTE: 10 féle immunrendszer támogató gyógynövény ereje egy készítményben!

GABOLEXIN FORTE: 10 féle immunrendszer támogató gyógynövény ereje egy készítményben!