Gabolexin “A természet ereje a daganatok ellen”

Gabolexin hosszú évek kísérletezése és tesztelések eredményeként jött létre. Az eredmény egy 100%-ban növényi eredetű hatóanyagokból álló készítmény, amely daganatos betegek részére lett kifejlesztve. A múltban és a jelenben is sok, daganatos betegnek adta vissza a reményt.

Májusi forgalomba kerülése után is folyamatosan döbbenti meg azon szkeptikus orvosokat, és hitetlenkedőket, akik csak elvakultan a nyugati orvoslásban hisznek, (csak miért hal meg évente több mint 30.000 ember rákban). A Gabolexin nem gyógyszer, hanem egy olyan immunstimuláló készítmény, amelynek összetevői már évszázadokon keresztül bizonyították jótékony hatásukat és nagy részük gyógyszerként van nyilvántartva.

A Gabolexin kizárólag természetes összetevőkből álló, a szervezet egészségére ható, immunrendszer stimuláló készítmény.

A Gabolexin hatásmechanizmusa:

A Gabolexin hatására aktivizálódik a sejtes immunválasz a szervezetben, olyan (marker) anyagok létrejöttével, amelyek a tumor sejtekhez kötődve elősegítik az immunociták (immunsejtek) tumor sejt felismerését. A felismerést követően létrejönnek a tumor sejteket támadóan immunológiai folyamatok. Ennek eredményeként a szervezet természetes módon, a saját védekező rendszere segítségével képes lesz hatékonyan pusztítani a daganat sejteket.

A hatékony immunválasz következtében kialakuló daganat sejt pusztulás, egy bizonyos idő elteltével makroszkópikus szinten is megjelenhet. A daganat mérete csökkenni kezd.

Összefoglalva, a készítmény alkalmassá tesz az immunrendszert a rosszindulatú daganat sejtek felismerésére, elpusztítására, feloldva azokat a sejt szintű gátakat, amelyek ezt korábban lehetetlenné tették, és így a betegség elfajulásához vezettek. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a szer nem rendelkezik saját sejtpusztító (sejtméreg hatás) hatással, ezért az egészséges sejtekre nem hat károsan.

Mellékhatások: a termék 100 százalékban toxinmentes, ismert mellékhatása nincs

Dr. Szentpéteri Imre nőgyógyász-onkológus, klinikai pharmakológus, mindennapi praxisa mellett több évtizede végez kutató munkát. Elsődlegesen az alkalmazott kutatási területekre koncentrál, tehát olyan készítményekkel foglalkozik, amelyek várhatóan gyógyszerré lesznek minősítve a jövőben. Orvosi szakvéleménye a GABOLEXIN kedvező hatásáról : a Gabolexin nevű alternatív készítmény hatásait vizsgálom, tumoros, rosszindulatú daganatos betegeken. Röviden összegezve: igen kedvező hatást fejt ki a készítmény összervezeti szempontból. Recidivált fül-orr-gégészeti betegen vizsgálva, többszörös műtét, és sugárkezelés után kialakuló állcsont mögötti többszörös metastasisos (kiújulásos) tumoros elváltozások volumene csökkent. Tumor regresszió mutatkozik, jó általános hatások is vannak, étvágyfokozódás, testsúlygyarapodás korábbi deprimált állapot megszűnt, jó általános közérzet, élni akarás, élni vágyás igen szembetűnő, a korábbi levertséggel, nyomott hangulattal szemben. Valamint tüdő, máj, emlő, hólyag daganatos betegeknél is meglepő eredmények vannak, és javulás 1-2 hónap alatt láthatóak voltak. A betegek szubjektíve is igen jól értékelik a Gabolexin hatásár, és a kúra folytatása mellett döntöttek.

További vizsgálatok folyamatban vannak, tumoros betegségekkel kapcsolatban.

Gabolexin Forte 100 százalékban növényi eredetű hatóanyagból álló immun stimuláló és sejtregeneráló készítmény.

Gabolexin plus speciálisan a sugárkezelések utókezelésére kifejlesztett készítmény. Kiváló bőrregeneráló hatása mellett azonban a mindennapi használatra is ajánlott. A termékek összetevői már önmagukban is bizonyították jótékony hatásukat a világ számára, de a legnagyobb hatás mechanizmus ezek megfelelő arányú keverésével érhető el. Kutatások alapján a következő esetekben javallott a Gabolexin Forte és Plus alkalmazása: daganatos betegségek kezelése, klinikai kezelések mellékhatásainak enyhítése, az erőnlét javítására, a szervezet saját védekező erőinek aktiválására.

Forrás: https://www.vilagszam.hu/cikkek/a-termeszet-ereje-a-daganatok-ellen-a-gabolexin-sok-daganatos-betegnek-adta-vissza-a-remenyt.html/2095

Figyelem! Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célra szolgál, nem alkalmas betegségek diagnosztizálására, gyógyítására, megelőzésére és nem helyettesíti az orvosi szolgáltatásokat! A cikkben szereplő megállapítások nem vonatkoztathatóak a honlapon található termékeinkre.