Daganatkockázatot növel a tisztítószer-adalék

A szappanban, a fogkrémben és a samponban is megtalálható antimikrobiális hatású triklozán növeli a rák és a májbetegségek kialakulásának kockázatát – állítják a Kaliforniai Egyetem munkatársai.

A triklozán a háztartásban felhasznált tisztálkodó szerek százaiban van jelen. Most a Proceedings of the National Academy of Sciences oldalain megjelent tanulmány kétségbe vonja, hogy a szert biztonsággal lehet alkalmazni, ugyanis a kemikália egérkísérletes modellben a máj kötőszövetes átalakulását (fibrózis) és rákot okozott. A triklozán használatát annak ellenére engedélyezte az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-ellenőrzési Hivatal, hogy korábbi tanulmányok arra a következtetésre jutottak, hogy befolyásolja a hormonális rendszert és gátolja az izomösszehúzódást.

Korábbi amerikai felmérések szerint a triklozán a szoptató nők 97 százalékának tejében, és a vizeletminták 75 százalékában volt jelen. Ennek ellenére a triklozánt több évtizedes vita övezi, és mivel az eddigi bizonyítékokat az illetékesek nem ítélték meggyőzőnek, a várható előny pedig felülmúlja a hagyományos termékekét, ezért az anyagot széles körben alkalmazzák. Pedig a Journal of Allergy And Clinical Immunology már 2012-ben rávilágított, hogy azon a gyermekeknél, akik hónapokig-évekig használtak triklozánt tartalmazó termékeket, jóval magasabb az egyéb ágensekkel szembeni allergia kialakulási kockázata.

Jelen vizsgálatban Dr. Robert Tukey és munkatársai mintegy 6 hónapig tették ki kísérleti egereiket triklozán hatásának – ez az időszak embereknél 18 évnek felel meg.

A vizsgálat bizonyította a triklozán májtoxikus hatását, különösen, ha másfajta anyaggal is kombinálták.

A szakértők az eset kapcsán a potenciálisan káros környezeti tényezők csökkentésének szükségességére hívták fel a figyelmet. További aggasztó adat, hogy dán és német kutatók mintegy 100, a környezetünkben nagy mennyiségben megtalálható szer biológiai hatásának tanulmányozása során jutottak arra a következtetésre, hogy egyharmaduk gátolja a spermiumok szintézisét.

triklozán mentesSzerkesztői megjegyzés a cikkhez! Daganatos betegeknek ezért inkább a triklozán mentes biokozmetikumok használata javasolt! 

Forrás: https://news.noinetcafe.hu