Zöldségdzsúz a rákterápiában

A rosszindulatú daganatok kezelésének a röntgenbesugárzás egyik fontos módszere, melynek mellékhatásait amerikai kutatók szerint enyhítheti a paradicsomlé – írja az MTI.

A piros színű gyümölcsökben és zöldségekben, így a paradicsomban is található likopin. Ez antioxidánsként megakadályozza például a rossz, LDL-koleszterin megtapadását az ütőerek felszínén, valamint hatékony rákmegelőző hatással bír – a prosztatarák például ritkábban fordul elő azokban, akik sok paradicsomot fogyasztanak.

Amerikai kutatók Mridual Datta vezetésével azt vizsgálták, hogy a sugárkezelés szövődményeit is csökkenteni lehet-e paradicsomlé adagolásával, mivel a besugárzás mellékhatásai elsősorban gyulladásos folyamatok, amelyeket az antioxidánsok csökkenthetnek. A munkacsoport 17, prosztatarák miatt sugárkezelést igénylő beteget vont be a vizsgálatba.

A betegeket véletlenszerűen két csoportba osztották, öt beteg a szokásos kezelést kapta, 12 beteg pedig napi egy-négy deciliter közötti mennyiségben ivott öt-nyolc héten keresztül paradicsomlevet.

Eredményeiket a kutatók az Amerikai Rákkutatók Intézetének kongresszusán ismertették. A paradicsomlé a sugárkezelés következtében megjelenő, gyulladásos folyamatra jellemző laboratóriumi változásokat jelentősen csökkentette. A kutatók hangsúlyozták, hogy a kis esetszám miatt ez a kiegészítő kezelés további vizsgálatokat igényel, de a kedvező adat újabb bizonyítéka annak, hogy nem csak finom, de egészségügyileg is hasznos paradicsomot enni.

(forrás: MTI )