Milyen humán vizsgálatok bizonyítják a resveratrol hatását?

Hallották már, hogy a franciák épp annyi zsíros ételt fogyasztanak, mint a norvégok, vagy a magyarok, de még is Franciaországban a legalacsonyabb a halálos kimenetelű szívinfarktusok száma?

Ezt a jelenséget, hogy a magas zsírbevitel mellett is váratlanul alacsony a szívinfarktus előfordulási aránya Franciaországban nevezzük Francia Paradoxonnak. A Francia Paradoxon oka nem a szerencsés francia génekben keresendő, inkább a franciák vörösbor szeretetében. Ma már ismert tény, hogy a vörösbor valóban tartalmaz számos kedvező élettani hatással bíró vegyületet, mely felelőssé tehető a Francia Paradoxon jelenségért. Az a szokatlan gondolat, hogy a vörösbor kedvező élettani hatással bírhat,  1972-től kutatások sorozatát indította el a világ számos pontján. Mind a mai napig egyre növekvő számban jelennek meg tudományos közlemények, melyek a vörösborban lévő rezveratrollal kapcsolatos biokémiai és élettani kutatások eredményeiről számolnak be, illetve amelyek e vegyület jótékony hatásait bizonyítják.

Az eddigi kutatások igazolták, hogy a rezveratrol gyulladásgátló és rákellenes hatással is bír, csökkenti az inzulin-rezisztenciát 2-es típusú cukorbetegségben, javítja az ún. oxidatív státuszt, valamint az erek állapotát, és mind ezek által növelheti a várható élettartamot is. Ennek ellenére még viszonylag kevés humán klinikai vizsgálati eredmény áll a rendelkezésünkre, a legfontosabbakat most egy csokorba gyűjtöttük Önöknek!

Szív- és érrendszeri védő hatás

sziv-resveratrolEgy magyar munkacsoport nevéhez fűződik az egyik legnagyobb placebo kontrollált kettős vak humán vizsgálat, melyet 2012-ben a Clinical hemorheology and microcirkulation nevű szaklapban publikáltak. A vizsgálatban 40 szívinfarktuson átesett beteg vett részt. A betegek fele 3 hónapon át napi 10 mg resveratrolt kapott, míg a betegek másik fele hatástalan placebo terápiában részesült. A betegek nem tudták, hogy melyik terápiát kapják. A 3. hónap végén megállapították, hogy a resveratrolt kapó betegeknél

  • javult a bal kamra diasztolés funkció,
  • javult az endothel funkció (a szív és az erek belső felületén lévő sejtrétegnek fontos szerepe van a megfelelő véráramlás fenntartásában),
  • csökkent az LDL-koleszterin-szint (ez a “rossz koleszterin”)
  • valamint a laborparaméterek (hematokrit, fibrinogén szint, a vér viszkozitása, a vörösvérsejt deformabilitása, a vérlemezkék aggregációja) változása a szív- és érrendszeri betegségek elleni védelem irányába mutatott. A vizsgálatról készült angol nyelvű összefoglalót itt olvashatják: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/22240353

Alzheimer-kór és az öregedés

resveratrol-oregedes2015-ben az American Academy of Neurology nevű szaklapban került publikálásra az eddigi legnagyobb humán, placebo kontrollált kettős vak vizsgálat eredménye, melynek során 119 Alzheimer-kóros betegnél vizsgálták a resveratrol hatását 52 héten át. A vizsgálat során a betegek egyik fele az első 13 hétben napi 1×500 mg resveratrolt, majd a 13. héttől a vizsgálat végéin 2×1000 mg resveratrolt kapott, míg a betegek másik csoportja hatástalan placebo kezelésben részesült. A kezelés 13, 26, 39, és 52. hetében laborvizsgálatokra és agyi MRI vizsgálatra is sor került. Az eredmények azt mutatják, hogy a resveratrol biztonságos és nagyon jól tolerálható. A resveratrol és metabolitjai megjelentek a plazmában és behatoltak a vér-agy gáton keresztül az agyba is. Az MRI vizsgálatok alapján az agy térfogatvesztesége kisebb volt a plecebo csoportnál tapasztaltakhoz képest. A vizsgálatról készült angol nyelvű összefoglalót itt olvashatják: https://www.neurology.org/content/early/2015/09/11/WNL.0000000000002035.full.pdf

Cukorbetegség

Egy 2015-ben publikált összefoglaló cikk alapján a resveratrolt kiterjedten vizsgálták állatkísérletekben és cukorbeteg emberekben egyaránt. Állatkísérletekben kimutatták, hogy enyhíti a cukorbetegséget, mert többek között javítja a glükóz homeosztázist, csökkenti az inzulin rezisztenciát, védi a hasnyálmirigy β-sejtjeit, melyek az inzulin termelik, javítja az inzulin kiválasztást és javítja a metabolikus rendellenességek egyaránt. Előzetes klinikai vizsgálatok azt mutatták, hogy hatásos a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegeknél, ui. többek között javítja a glikémiás kontrollt és csökkenti az inzulin rezisztenciát. Számos humán esettanulmányt is publikáltak (összesen 13-t, melyekben 2 x 5 mg-3 g-os mennyiségben is nézték a resveratrol cukorbetegekre kifejtett hatását hónapokon át. Ezen vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a resveratrol a cukorbetegek terápiájában is helyet kaphat az elkövetkezendő években. (https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0925443914003196)

Daganatos betegségek

resveratrol-rakSzámos állatkísérletben, illetve sejt-tenyészeteken végzett kísérletekben mutatott a rezveratrol rákellenes hatást, mely különböző mechanizmuson keresztül valósulhat meg. Sokasodnak azok az eredmények, amelyek alapján szoros kapcsolat lehet a gyulladásos állapot kialakulása és a daganatos sejtburjánzás megindulása között. A gyulladásos állapot serkentőleg hat az angiogenezisre, a sejtosztódásra, de gátolja az apoptózist. Ugyancsak kísérleti eredmények támasztják alá azt a hipotézist is, amely szerint az érelmeszesedés kialakulása szintén köthető bizonyos gyulladásos folyamatokhoz. A rezveratrolról kimutatták, hogy jelentős gyulladásgátló hatással bír, emellett támogatja az immunrendszert és védi a normális sejteket a szabadgyökök károsító hatásaitól is.

  • Graeber és munkatársai kutatásaik során bebizonyították, hogy a rákos sejtek éhezése – azaz a rákos sejteket glükóztól való megfosztása – egy körfolyamathoz vezet, melynek végeredménye a toxikus reaktív oxigén gyökök felszaporodása, mely végül a rákos sejtek halálához vezet. A Journal of Nuclear Medicine 2013. novemberi számában megjelent, nagyon figyelemre méltó cikk is érdekes újdonsággal szolgált: a már jól ismert antioxidáns, a resveratrol elnyomja a rákos sejtek glükóz felvételét, ezáltal okozhatja a rákos sejtek halálát (https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/24221993).
  • resveratrol-rakA legfrissebb, 2016 augusztusában publikált kutatás szerint a polifenolok, különösen kombinálva más polifenolokkal vagy mikrotápanyagokkal (mint pl. kurkuma, zöld tea, C-vitamin, aminosavak, kvercetin), a resveratrol hatékonyan csökkenthetik a rák kialakulását és progresszióját fibrosarcoma és petefészekrák esetében. (https://www.mdpi.com/2072-6643/8/9/552)
  • Egy 2014-ben, a Journal of translational medicine nevű szaklapban publikált másik humán vizsgálatban 40 magas testtömeg indexű (BMI ≥ 25 kg / m2) postmenopauzás nőt kezeltek 12 héten át napi 1g resveraterollal. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a túlsúlyos és elhízott nők körében kedvező hatással van az ösztrogén anyagcserére és az SHBG-ra (szteroid hormon kötő globulin) a napi 1g-os mennyiség, ezáltal csökkenthetik az ezen életkorban előforduló hormonérzékeny emlődaganatok kialakulását. (https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4243716/)

Képek forrása: https://resveratrol.hu/

FIGYELEM! Ez a cikk csupán tájékoztatási célt szolgál és a resveratrollal kapcsolatos, eddig publikálásra került vizsgálatok alapján készült. A benne lévő információk nem alkalmasak betegségek kezelésére, megelőzésére.

A magyar kutatásban használt Resveratrol webáruházunkban is kapható RESVERATROL STANDARD néven.